2012-05-11
Városi életképek II.
NE IGYÁL TEJET!
Lementem a sarki körértbe tejet venni. A pénztáros néni éppen mesélte a két biztonsági őr haverjának, hogy gyerekkorában meleg tejet itattak vele, és kihányta az egészet, ezért azóta a tej szagától is undorodik. Mikor már kifizettem a tejet, az egyik biztonsági őr, akinek kábé három foga volt, rámutatott a dobozra, és megállapította, hogy ez a tej sose látott tehenet. Na, gondoltam magamban, ezek aztán értenek a marketinghez, nem mintha a pénztáros néni gyerekkori élményei vagy a biztonsági őr tudatos fogyasztásra ösztönző kijelentése megakadályoztak volna a vásárlásban. Persze amikor ugyanebben a boltban sört vagy bort vettem, soha semmiféle negatív megjegyzés nem hangzott el.
FUSS AZ ÉLETEDÉRT!
Két iskolás srác rohant a megálló felé közeledő, lassító buszra, hátukon hátizsák. Rohantak, mint az őrültek, nem szerették volna lekésni a buszt, mert a következő csak tíz perc múlva jött. Az emberek úgy szaladnak, mintha az életükért rohannának, pedig a tét nem is maga az élet, maximum elkésnek a munkából vagy egy randiról. Persze ha kirúgják őket a munkahelyükről vagy a randira előbb érkező fél nem vár tovább, akkor mégiscsak az életüket befolyásolja a busz lekésése, de ez már filozófia. A két iskolás srác elérte a buszt. Nem sokkal később én is futni kényszerültem. Az Üllői úton keltem át, a közlekedési hierarchiában meglehetősen alacsonyrendűnek számító gyalogosként. A lámpa még épphogy zöld volt, de mire átértem volna a túloldalra, pirosra váltott. Egy türelmetlenül várakozó kisbusz sofőrje nem akarta megvárni, hogy tényleg átérjek, inkább erőteljesen beletaposott a gázba, hátha lesz egy jó napja és sikerül halálra gázolnia. Nem először fordult elő velem ilyesmi, sőt már meg is szoktam, hogy Budapesten ilyenek a sofőrök. Futottam, bár csak néhány métert. Az életemért.
PESTI NAPPAL, PESTI EST
A Duna piszkos vize álmosan, egykedvűen folyik megszokott medrében, ódon házfalak, magas ablakok, díszes kupolák a pesti és a budai oldalon. A körúton, a hidakon villamosok járnak, autók tízezrei sietnek, mintha mindig mindenki késésben lenne. Az aluljáróban minden hajléktalan csak egy pár forintot kér, a mozgólépcsőn tolakodás, a metrón unott arcok. A kapaszkodókon fürtökben lógnak az emberek. A dolgozó nők és férfiak munkába indulnak, vagy hazafelé tartanak a munkából. Sok munka kevés pénzért. Jómódú nyugdíjasok az uszodákba, gyógyfürdőkbe igyekeznek, sántítva araszoló bácsik szállnak fel a villamosra, hajnalban kelő nénik a közértbe mennek kefirt és macskaeledelt vásárolni, délelőtt keservesen panaszkodnak egymásnak, a visszhangzik a gang a pletykáktól. Az életet a diákok jelentik, táskával az oldalukon, jegyzettel a hónuk alatt lazán sétálnak be az egyetemre vagy a könyvtárba, két előadás között a parkokban, padokon, lépcsőkön üldögélnek, a párok félrehúzódva smárolnak, estefelé megtöltik a kocsmákat, szórakozóhelyeket. Az éttermek, kávézók, sörözők sohasem üresek, köszönhetően a vidám egyetemistáknak és az örökifjú bohém művészeknek, legyen éppen dél vagy hajnali fél három. A teraszok késő tavasztól kora őszig zsúfolásig megtelnek. A magyar mellett idegen szavak, német, angol, spanyol mondatok. Nevetés, kiabálás, rengeteg szürke ember, szorgos hangyák, gazdag élősködők, lusta semmirekellők, átlagos senkik, és persze rengeteg színes egyéniség.
Az éjszaka sötét és az évszakhoz képest kissé hűvös, szeles. A metró már nem jár, az utolsót nem érem el, éppen az orrom előtt záródik az ajtó. Megvárom az éjszakai buszt, pár perc múlva érkezik. Megérkezem a belvárosba, leszállok az Astoriánál. Kiülök egy kocsma teraszára, lassú, de határozott kortyokkal nyelem a sörömet. Az egyetemisták általában hétfőn és szerdán buliznak, a budapestiek csütörtökön, ahogy hallottam, vagy inkább csütörtökön is. A péntek és főleg a szombat este nemcsak egy nagyvárosban, de még a kisebb városkákban, falvakban is ünnepi hangulatú. Csak a vasárnap halott. Meg a kedd. Az olyan semmilyen nap. Kedd van. Belépek egy klubba, éjfél is elmúlt már. Néhány asztalnál söröznek, néhányan a pultnál lézengenek, a dj-k nyomják a reggae-t, de a táncparkett üres. A kedd halott, állapítom meg magamban, de azért iszok még egy sört. Elkezdenek szállingózni az emberek, lassan gyűlik a nép, bár egyáltalán nem szombatesti mértékben. Majdnem hajnali egy, mire, mire beindul a tánc, és majdnem hajnali kettő, mikor az első ismeretlen részeg lány mellém ül, majd a táncparkettre rángat és tánc közben átölel. Budapest nappal rohan, zakatol, lüktet, de éjszaka él csak igazán.
_____________________________________________________________________________________
2012-04-26
Városi életképek I.
NINCS KÓLA
Kőbánya
Kőbányán, az Újhegyi uszoda öltözőjében, úszás és szaunázás után hallottam, ahogy néhány iskolás srác beszélget. Az ilyen beszélgetéseket az ember nem hallgatja, csak meghallja őket, és néha elmosolyodik magában. Az egyik nebuló megemlítette a többieknek, hogy az ő iskolájának büféjében – akár elhiszik a haverok, akár nem – egyszerűen nem lehet kólát kapni! Sőt az iskolába egyáltalán nem lehet kólát bevinni! A súlyos igazságtalanságot valóban hitetlenkedve fogadták a többiek. Vagyis elhitték, persze, tudták, hogy igaz, de ártatlan gyermeki lelkük valahogy mégis tiltakozott ellene. Micsoda?! Hogy nem lehet kólát venni?! Az egyik kissrác zsenge életkora és a sportos életmód ellenére is szívroham-közeli állapotba került. Nincs kóla?! Ráadásul, mint kiderült, maga az igazgató is iszik kólát, csak hát ugye vizet prédikál. Pofátlanság, na! Aztán a beszélgetés fonalának továbbszövésével enyhült a helyzet: bár az ominózus intézményben a kóla fogyasztása tilos, hot dogot azért lehet kapni. Az jó, jegyezték meg a többiek. Megkönnyebbülés. És mennyibe kerül? Háromszázötven forint. Az jó. Ha már egyszer idáig jutott a világ, ha már nincs igazság a földön, azért mégiscsak él a remény.
ERŐS PAPRIKA
Üllői út
Idős, bajszos bácsi lépett be a boltba. Amolyan régi vágású úriember. Aprócska kis közért az Üllői úton, jó helyen van, útba estik úgy általában mindenkinek, de csak az menjen ilyen helyre, akinek nagyon sürgős vásárolni valamit. A bácsinak is sürgős lehetett, hiába gondolják általában a fiatalok és a középkorúak, hogy a nyugdíjasok mindig ráérnek. Az öreg erős paprikát szeretett volna vásárolni, és kutakodás, a polcok tartalmának vizsgálata helyett megkérdezte az eladólányt, kapható-e náluk egyáltalán ilyen termék.
– Persze – felelte az eladólány –, csomagolt.
– És abban hány darab van? – kérdezte az öreg.
– Egy – jött a lesújtó válasz mindenféle szégyenérzet nélkül.
– És az mennyibe kerül?
– Kettőszáz kilencven forint.
– Mennyi??? Kisangyalom, annyiért már egy egész falut meg tudnék venni!!!
Az öregúr végül nem vásárolt semmit. Angolosan távozott a boltból.
A MOZGÓLÉPCSŐ, A VILLAMOS ÉS A TÁSKA
Kálvin tér
Aluljáró, ellenőrök sorfala, mozgólépcső. Mielőtt Pestre költöztem volna, nem értettem, hogy miért kell rohanni a mozgólépcsőn. A mozgólépcső ugyanis egy zseniális találmány: mozog, tehát az embernek nem kell lépcsőt másznia. A lépcsőzés amúgy is fárasztó, megfájdul tőle a térd, szóval nem egészséges, és még ha bőröndöt is kell cipelni… Szóval korábban nem értettem, miért rohannak az emberek a mozgólépcsőn. A metró úgyis hárompercenként jön, de rosszabb esetben is csak öt perc múlva. Pestivé válva aztán lassan magamévá tettem a mozgólépcső használatának íratlan szabályát: a bal oldalt szabadon kell hagyni, az a haladó sáv a rohanó őrültek számára, és azt is megértettem, kik ezek a rohanó őrültek. Sőt eljött az az idő, amikor néha-néha én is rohanni kezdtem, mert hiába jön a következő villamos három-öt perc múlva (este csak tíz percenként), nekem az előzőt kell elérnem, három (vagy öt vagy tíz) percet nyerve, ami értékes időnek számít, ha az ember késében van. Én legalábbis mindig késésben vagyok. De nem is a három-öt (vagy tíz) percnyi várakozás a legszörnyűbb, hanem magának a metrónak a fájdalmas lekésése, amikor az ember orra előtt záródnak az ajtók brutális csattanással. Történetünk szereplője egy lány, aki a mozgólépcsőn éppen mellettem ment el. Én a jobb oldalon álltam – ezúttal ráérősen, nem kellett sehova rohannom. Mellettem tehát könnyedén elment, utána viszont falba ütközött: egy középkorú pár állt előtte, eltorlaszolva a baloldali haladósávot. A lány idegesen tépte ki a füléből a fülhallgatót, káromkodott egyet, hogy basszák meg, most miattuk fog késni. Lehet, hogy ők ráérnek, de neki rohannia kéne. És közben már rohant is, az ajtók záródtak, épphogy bezuhant a metróba, a táskáját viszont bekapta a záródó ajtó. Az emberek röhögtek, kinek káröröm, kinek elégtétel, én is elmosolyodtam, a metró meg száguldott, egyik ajtajában a becsípett táskával. A következő járat pedig három perc múlva érkezett.
_____________________________________________________________________________________
2012-04-24
Tíz éves lenne…
Ha volna értelme az évfordulókkal foglalkozni, akkor a 2012-es évben kéne ünnepelni az ötletes név híján csak Cz. Sz. K. L. P. néven valaha létezett Költőtársaság alapításának kerek tízéves évfordulóját. Ünnep helyett viszont legyen ez csak egy rövid visszaemlékezés, egyben valami új beharangozója is.
Hivatalosan ott kezdődött a történet, hogy gimnazisták voltunk, ültünk az osztályteremben, éppen rohadtul unatkoztunk, amikor Feri barátom egyszer csak azzal az akkor még nevetségesnek tűnő ötlettel állt elő, hogy írjunk verset. Csak így egyszerűen, a semmiből, és együtt. Bár azt nem mondhatnám, hogy például az én esetemben ne lettek volna előzményei valamiféle kreatív tevékenységnek már egészen kisgyerekkoromban. Talán ezért is tetszett meg a dolog.
Később csatlakozott még néhány osztálytárs, barát, és kisebb-nagyobb intenzitással születtek a költemények néhány évig. Szélesebb nyilvánosságot aztán soha nem kapott a Költőtársaság, a versek nagyrészt email-ben, közösségi oldalon terjedtek, de nagyrészt csak szűkebb-tágabb ismerősi körben. Egy ígéretes dolog örök ígéretként történő halála persze okozhat némi hiányérzetet…
A ciklusok soha nem jelentek meg kötetekben, soha nem tartottunk felolvasóesteket, és a tagokat már nem sokkal az indulás után messzire sodorta egymástól az élet – a Költőtársaság olyan, mintha soha nem is létezett volna. Nem beszélhetünk népszerűségről csak azért, mert a versek a saját családi-baráti körön kívül néhány idegenhez is eljutottak, nem tekinthetjük nyilvánosságnak a kis látogatottságú honlapot, és nem nevezhetjük felolvasóestnek egy vers szilveszteri házibuliban részegen történő elszavalását.
Viszont azt sem lehet elvitatni, hogy akkoriban volt néhány ember, akik bíztató szavakkal értékelték azokat a kellemes perceket, amiket a költemények elolvasása közben éreztek. Túlzás lenne azt mondani, hogy a srácok (vagyis mi) letettek valamit az asztalra, ami fontos lenne, de ezeknek a verseknek volt valami furcsa bája, volt bennük fiatalos lendület, nyersek, primitívek, ugyanakkor kreatívak, szellemesek, eredetiek voltak. Néhány szófordulatra, sorra, rímre talán még rá is lehet fogni, hogy… elmegy, nem is volt olyan rossz. Vagy csak az emlékek szépítik meg a múltat? Mindegy.
Hogy a gimnáziumban, később az egyetemen, vagy éppen otthon ülve, vonaton utazva, illetve természetesen Mosonmagyaróvár kiskocsmáiban íródott versekkel kapcsolatban a saját magukat dicsőítő költőket idézzem: „annyira hatásosak, hogy az olvasó szinte a szájában érezheti a tablettás fröccsök zamatát, magába szívhatja a jellegzetes kisvárosi kocsmák cigarettafüstjét.” De voltak olyan versek is, amelyek fontos társadalmi problémákra világítottak rá, az egyik vers például a sajtosrudak és az emberek különleges kapcsolatát boncolgatta.
Na de ennyit a nosztalgiáról, ennek a kis írásnak nem feladata könnyes szemmel emlékezni a dicső múltra, netán gyászolni a soha el nem jövő fényes jövőt. A honlap olvasói leginkább a bel- és külföldi utazásokról szóló élménybeszámolók megjelenéséhez, esetenként jegyzetek, fotósorozatok, videók feltűnéséhez szokhattak hozzá, és ha már a Költőtársaság nem is létezik, jómagam írok-költök továbbra is. Az új versek nemsokára olvashatók lesznek a honlapon. Addig is álljon itt néhány költemény a hőskorból.
Dr. Sajtosrúd (Czina Ferenc, 2003)
Mottó (Lauer Gábor, 2004)
Keresés (Czina Ferenc - Szarka Károly, 2004)
Sztár vagyok (Czina Ferenc, 2005)
Héjanász az avaron (Czina Ferenc, 2005)
Egy kancsó léha fröccs emlékezete (Kelemen József – Lauer Gábor – Szarka Károly, 2006)
A költőtársaság története
______________________________________________________________________________________
2012-03-28
Budai séták
Képgaléria itten e.
__________________________________________________________________________________
2012-02-29
Legjobb hely a városban
A felvételeket a Szipla Kertben készítettem Nemes András és Nemes Janó koncertjén.
____________________________________________________________________________________
2012-02-05
Budapest télen
Az eddigieknél valamivel vállalhatóbb megjelenésű képgaléria itt.
______________________________________________________________________________________
2012-02-02
Sickratman @ GMK
"Evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét"
Képgaléria itt.
______________________________________________________________________________________
2012-01-23
A ruhatár
Hiperkarma koncert a VilágVeleje Fesztivál keretein belül az utolsó napjait élő Gödör Klubban, a jegy elővételben megvásárolva pihen a zsebben, biztonságérzetet nyújtva. Hiába hirdette a Gödör a hivatalos Facebook-oldalán, hogy „lesz jegy!”, néhány órával a koncert előtt már perszehogy nem volt. Akinek nem jutott, az ilyenkor kétségbeesetten kiabál, hogy jegyet venne, aki meg elővételben megvette, az pecséttel a karján boldogan és kényelmesen akár ki is sétálhat a városba, hogy koncert előtte olcsóbb helyeken egyen-igyon.
>> tovább
______________________________________________________________________________________
2012-01-14
Kistehén live @ Gödör Klub
Picsába az űrhajókkal...
(képek nagyobb méretben itt)
_____________________________________________________________________________________
2012-01-01
Bécsi szilveszter
Képgaléria itten e.
_____________________________________________________________________________________
2011-12-07
Albérlet-csendélet
Nagyobb méretben itt.
___________________________________________________________________________________
2011-09-07
Élet a térképen
Térkép a falon, térkép a kézben, térkép a hátizsákban. Megnyugtatja az embert, amikor előző este megkeresi a másnapi célpontot, megnézi, hogyan lehet odajutni, megtervezi, hogy nagyjából mennyi ideig fog tartani az út. Ugyanakkor össze is tudja zavarni, hogy az, amit keres, nem pont ott található, vagy annak az utcának a térkép készítése óta megváltozott a neve, vagy egyszerűen csak nincs jelölve.
>> tovább
______________________________________________________________________________________
2011-09-05
Zene a villamoson
Tipikus lusta vasárnap délután, felkel, kajál, aztán visszadől az ágyba, átgondolja, hogy mi mindent lehetne vagy kellene csinálni, és úgy néz ki, hogy a sok program-lehetőség és régóta halogatott tennivaló közül az alvás fog nyerni.
>> tovább
Fényképek a galériában, videók a youtube-on:
► Kontrolalter: Van az úgy
► Kontrolalter: Kopogás
► TükeZoo: Smörgåsbord
► Lavender Forté - Meghalok, hogyha rám nézel
► Menyét - Killing in the name
► Tintás Barnes - Bújj be
______________________________________________________________________________________
2011-08-17
Sziget 2011
Öt nap a Sziget Fesztiválon, akit érdekel, annak itt van az élménybeszámoló, aki nem szeret olvasni, annak csak képek, videó meg csak egyetlen egy született: Elszabadulás tér.
______________________________________________________________________________________
2011-07-16
Budapesti alkony
Képgaléria nagyobb méretben itt
_____________________________________________________________________________________
2011-07-14
Lángos, kisfröccs, utcazene
Villámlátogatás a Balaton partján, élménybeszámoló a Veszprémi Utcazene Fesztivál egy eseménydús napjáról.
_____________________________________________________________________________________
2011-07-13
Budapesti nyári éjszaka
Képgaléria itten
__________________________________________________________________________________
2011-07-08
30Y-koncert a ZP-ben
képek itt
______________________________________________________________________________________
2011-06-07
Hollandia-Belgium
6. rész: Ami a bőröndbe belefér
5. rész: Belgium
4. rész: A majdnem főváros és a tengerpart
3. rész: Félelem és reszketés Amszterdamban
2. rész: Rotterdam
1. rész: Irány Hollandia!
______________________________________________________________________________________
2011-05-22
Moszkva tér
______________________________________________________________________
2011-03-15
Piros-fehér-zöldség
______________________________________________________________________
2011-03-13
Akiről utcát neveztek el Budapesten...
...és így kommunikálnak egymással a lakóközösség tagjai...
_______________________________________________________________________
2011-02-20
Most kezdődik
Tengereken a hajók
Égben a repülőgépek
Föld mélyén a metrók
Mégis aludni térek
Vonatok messze földre
Vinnének száz irányba
Távoli város fénye
Zuhanok bele az ágyba
Csörrenő söröskorsók
Táncoló vidám lányok
Szemhéjam alatt a világ
Szememre jövő álmok
Elhalkulnak a hangok
Elalszanak a fények
Indulni kéne mégis
Most kezdődik az élet
________________________________________________________________________
2010-10-16
nyitott könyv
nyitott könyvet teszek elétek
csukott szemmel olvassátok
az én szemem nyitva van
mégis összefolynak a betűk
________________________________________________________________________
2010-10-09
dolgozik az agy
pihen a szív. illetve néha fordítva. esetleg mindkettő dolgozik, vagy mindkettő pihen. azt hiszem, nincs több lehetőség.
________________________________________________________________________
2010-09-04
Az Anonym Project hazai pályán
Van Mosonmagyaróváron néhány zenekar, akikre érdemes odafigyelni. Ilyen például a háromtagú Anonym Project, akik "szülővárosukban", a Bahia Teaházban koncerteztek a hétvégén. Kis számú közönség előtt, kis helyen, de igazi koncertélmény volt, nekem legalábbis mindenképpen, és ahogy utána megbeszéltük, magának a zenekarnak is. Van képgaléria, és van két videó, a Szeretlek és az Ébredek.
_______________________________________________________________________
Budapesti gondolkodó
___________________________________________________________________________________
Lengyelország + Csehország
Az olvasó számára, aki követte ausztráliai és ázsiai kalandozásaimat, a Lengyelországban töltött három hónap kevésbé tűnhetett izgalmasnak, de azért szívmelengetően sokan látogatták a blogot, ami rohadtul jól esett. A részben szakmai gyakornok, részben cserediák státuszban eltöltött lengyelországi hónapok 
kitörölhetetlenül égtek bele az emlékezetembe. Egy eldugott, hűvös hegyvidéki kisvárosban, Jelenia Górában kezdtem dolgozni egy nemzeti parkban, kertészkedtem a szabadban, fordítottam az irodában, előadásokat hallgattam egy nemzetközi konferencián Szklarska Porębában, kirándultam a hegyekben.
Aztán Wrocławba kerültem, ami egy igazi diákparadicsom, ahol minden ötödik ember diák
. Senkit nem ismertem előtte ebben a városban, mégis szereztem rengeteg barátot, magyarokat és külföldieket, és egészen közeli barátságot kötöttem a lengyel vodkával, na meg a lengyel lányokkal… Bejártam egész Lengyelországot, eljutottam Varsóba, Gdańskba, Poznańba, Krakkóba, Auschwitzba, és még jónéhány városba. Voltam fesztiválokon, koncerteken, házibuliban, egyetemi bulikon, megmártóztam a jéghideg Balti-tengerben. Sőt az ösztöndíjból még egy kiruccanásra is futotta a cseh fővárosba, Prágába.
Az útinapló egyes fejezetei itt olvashatók.
___________________________________________________________________________________
Nagyon messze
Ausztrália és egyebek
Az utazásba és a külföldi kalandozásba akkor szerettem bele, amikor 2008 őszén elindultam Ausztrália felé, hogy meglátogassam az 56-os menekült nagybátyámat és családját. Bécsből indulva az Arab Emírségek érintésével Tajvanban is eltöltöttem néhány napot, a kenguruk és koalák földjén pedig a főváros, az európai ember számára meglepően kertvárosias Canberra volt a főhadiszállás. Részt vettem néhány tipikus kertvárosi barbecue partin, egy esküvőn Queanbeyanben, a családtagok 
elvittek a hegyekbe, a tengerpartra és néhány közeli kisvárosba. Vigyáztam a rokongyerekekre, festettem kerítést, és részt vettem egy kenguruvadászaton, ahol egyetlen állatnak sem esett bántódása.
De legizgalmasabb része a három hónapos ausztrál kalandnak az volt, amikor egyedül vágtam neki a megálmodott úti céloknak. Busszal Sydneybe, ahova többször is visszatértem, ifjúsági szállókban megszállva, turistacsoportokkal vagy csak úgy tökegyedül felfedezve a várost, a hegyeket és a tengerpartot, rácsodálkozva az oposszumokra a nyüzsgő nagyváros szívében, és egy
hajóról nézve egy vízből kiugró bálnát. Busszal mentem Melbournbe, ahonnan aztán repülővel Hobartba, Tasmánia szigetére is tettem egy látogatást. Az ázsiai és ausztráliai kalandokról már rendszeresen írtam élménybeszámolókat, igaz, akkor még csak egy szűkebb ismerősi körnek.
Az útinapló egyes fejezetei itt olvashatók.
_______________________________________________________________________
Random archívum